Visszakaphatják lakásaikat a Nemzeti Eszközkezelő program résztvevői


kép: hvg.hu

A nemzeti vagyonkezeléséért felelős tárca nélküli miniszter közleménye szerint a kormány célja, hogy minden család saját otthonban élhessen. A 2011 ben indult Otthonvédlemi akcióterv keretében a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-n keresztül az állam megvásárolta a hiteladósok, köztük számos gyermekes család ingatlanát és biztosítja számukra évek óta a bérlés lehetőségét.

A programnak köszönhetően 36 ezer otthon tudtak megvédeni, és 154 ezer ember menekült meg a többmilliós hiteltartozástól, akik továbbra is otthonaikban maradhattak.

A törvényjavaslat alapján a kormány rendkívül kedvező visszavásárlási feltételeket teremtene, ezáltal biztosítva részükre a hosszú távú otthonteremtési lehetőséget.

A tájékoztatás szerint a javaslat elfogadása esetén a kormány felajánlaná az egyösszegű visszavásárlást, melynek során a vételárat csökkentené a bérlő által korábban kifizetett bérleti díjak összege.

Az elképzelések szerint kamatot nem számítana fel az állam, és további százalékos mértékű kedvezmény igénybevételére is lehetőség lenne a bérlő igénye esetén. A kedvezményes ajánlattal a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnének, így visszakaphatják ingatlanjaikat a korábbi tulajdonosok.

A tervezet szerint azoknak a bérlőknek, akik nem tudnak élni az egyösszegű visszavásárlás lehetőségével, a kormány hosszú távú részletfizetést tud felajánlani.

A nehéz anyagi helyzetben lévők számára továbbra is biztosított a jelenlegi konstrukció: bérleti díj megfizetése mellett továbbra is bérlők maradhatnak.

A javaslatból az is kiderül, hogy új ingatlanokat már nem fogad be, nem vásárol az eszközkezelő, a meglévő állomány menedzselése, illetve leépítése lesz a feladata, melyben külső közreműködő szervezetek lesznek a segítségére, mint például a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.

További változás, hogy a megüresedő ingatlanokat először egészségügyi szolgálati lakáscélra kínálják fel, ami erre a célra nem alkalmas azokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő segítségével árverésre bocsájtják. Azok az ingatlanok amelyek ilyen módon sem tudnak értékesíteni a területileg illetések önkormányzatokhoz kerülnek ahol bérlakáshiány enyhítését szolgálják majd. 

Ha a törvényt elfogadja a parlament, akkor a NET Zrt. hivatalosan is értesíti az érintetteket a lehetőségről, és a lakás egyösszegű visszavásárlásáról szóló szerződést a tervek szerint 2019 végéig megkötik azokkal, akik szeretnének élni ezzel a lehetőséggel.

https://garas.blogstar.hu/./pages/garas/contents/blog/64582/pics/lead_800x600.jpeg
devizahitelesek,Nemzeti Eszközkezelő
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?