2019.03.08.

A kormány megbízásából pénteken benyújtotta az Emberi Erőforrások Minisztériuma a családvédelmi törvényt az Országgyűlésnek. Itt vannak a legfontosabb tudnivalók.

fotó: 888.hu

Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere a törvényjavaslatról azt mondta, a nemzet megmentésének és fennmaradásának törvénye, középpontjában a család támogatása áll.

Kiemelte, 2012 óta a gyerekvállalási kedv jelentősen, 21 százalékkal emelkedett, a vágy tehát létezik, a kormány pedig a rendelkezésére álló eszközökkel támogatást nyújt ennek realizálódásához.

Az új intézkedéseket ismertetve elmondta, a legfeljebb 10 millió forintos, kamatmentes babaváró támogatást minden házaspár igényelheti, ahol a feleség 18 és 40 év közötti, és a házaspár valamelyik tagja legalább három éve biztosítási jogviszonyban áll. A kölcsön törlesztését az első gyerek születésekor három évre felfüggesztik, a másodiknál további három évre felfüggesztik, a harmadik gyerek születésekor pedig teljes egészében elengedik a támogatás összegét.

A kormány kiterjeszti továbbá a kamattámogatott lakáscélú kölcsönt a használt lakásokra is. Jelenleg új lakásra két gyerek esetén 10 millió, három gyerek esetén 15 millió forintos kedvezményes hitelt lehet kérni. Július elsejétől ugyanezt a támogatást használt lakás vásárlására is fel lehet használni, és ugyanettől az időponttól az eddigi 35 millió forintos értékhatárt is eltörlik.

A tárcavezető közölte, az akcióterv bővíti a jelzáloghitelekhez nyújtott gyerekvállalási támogatást is, eddig ugyanis a harmadik és további gyerekek születése esetén 1-1 millió forintot írtak jóvá, júliustól azonban már a második gyerek születése esetén is elengednek egymillió forintot, a harmadik gyerek születésénél pedig négymillió forintot.

Az autóvásárlási támogatás a három vagy több gyereket nevelőknek jelent segítséget, új hétszemélyes autó vásárlásához 2,5 millió forint erejéig vagy az autó árának 50 százalékáig.

Hozzátette, a négy vagy több gyermeket nevelő anyák nyugdíjba vonulásukig tartó személyi jövedelemadó mentessége jövő évtől lép életbe, és szintén 2020-tól lesznek jogosultak a még nem nyugdíjas korú nagyszülők a gyedre, ha mindkét szülő dolgozik és ők ezt kérik.

A kormány továbbá a jelenlegi 50 ezerről 70 ezerre növeli bölcsődei férőhelyek számát az országban, így minden házaspár el tudja majd helyezni gyermekét bölcsődében.

2018.12.27.

kép: magyarhirlap.hu

Januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye - emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára. Novák Katalin hozzátette: az adókedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandóság 91. napjától.

Az államtitkár felidézte: a második Orbán-kormány első intézkedései sorában 2011-ben vezették be a családi típusú adózást. Ez arról szól, hogy a dolgozó szülők minél több megtakarítást tudjanak családjukra fordítani, minél több pénzt vihessenek haza. Erről szól a családi adókedvezmény - fejtette ki.

A kormány 2016 óta négy lépésben minden évben megemelte a kétgyermekesek adókedvezményét. Ez a jövő évben eléri a 2015-ös, 20 ezer forintos összeg kétszeresét.

Novák Katalin elmondta: csak a családi adókedvezménynek köszönhetően - a jövő évi költségvetést is számítva - már 2250 milliárd forintot takaríthatnak meg a magyar családok.

A folytatás nagyban függ a napokban lezárult, a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció eredményétől - fogalmazott az államtitkár, kiemelve: több mint 1,3 millióan töltötték ki a konzultációs ívet. E visszajelzések alapján születnek meg - akár már a jövő év első negyedében - a családok támogatásáról szóló további döntések - fűzte hozzá.

Novák Katalin kiemelte: folytatódik a családbarát kormányzás Magyarországon.

2018.12.15.

fotó: belfoldihirek.com

A gyermekek otthongondozási díja (GYOD) havi bruttó 100 ezer forint lesz és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható - közölte Novák Katalin. 

Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a jövő év elejétől 15 százalékkal, 2022-ig pedig négy lépcsőben összesen 30 százalékkal emelkedik a hozzátartozó otthon gondozása esetén folyósítható ápolási díj összege - tette hozzá a politikus.

Elmondta, amennyiben több ápolásra szoruló gyermek él egy családban, a szülő az alapdíj másfélszeresét veheti igénybe. A GYOD mellett lehetséges a testvér után járó egyéb családtámogatások folyósítása is. 

Arról is döntöttek, hogy a jövőben folyamatosan emelkedik a GYOD összege, és 2022-re el kell érnie az akkori minimálbér szintjét - fűzte hozzá az államtitkár. 

A GYOD-ra a szülőn kívül akkor válhat jogosulttá egyéb hozzátartozó, ha a szülő meghal, vagy például egészségi okból nem képes tovább ápolni a gyermekét - mondta Novák Katalin. 

Az is elhangzott, hogy az alapösszegű ápolási díj jelenleg havi 32 600 forint, ami január 1-től 37 490 forintra emelkedik. Az emelt összegű díj 48 900 forintról 56 235 forintra, a kiemelt juttatás pedig 58 680 forintról 67 482 forintra nő.

Ezeket a cikkeket olvastad már?